Info
2017.09.20. Nyitás
Akatosh & Ryuuji Szerkesztő
Fantasy Téma
G-Portál Tárhely
Linda Design
Gergő Köszönet

KAYLA VÖLGY - MERCY FALLS - MONSTER OC DAYS - ROSENBERG LOVAS KOLLÉGIUM - SZUPERHŐS AKADÉMIA

 
Chat
 
Lakosok
Indulás: 2014-09-28
 
nő - 76 - december 13 (nyilas) - onyx - tag - tanácsadó - villám - Au-chan
Roula Yrvix // Roul

KAPCSOLATOK: -
SZÁRMAZÁS: Egy, az erdő északi részén élő falkában született, a Ravensben, mint szülei egyetlen gyermeke és örököse. Később sem születtek testvérei, egyetlen gyermekként nőtt fel. Kisebb korában a legnagyobb példaképének az apját tartotta, az idős félfarkast, Falcent. Akkoriban hatalmasnak és erősnek látta és olyan vezetővé akart válni, mint ő, azonban ahogy idősödött, a róla kialakított véleménye is egyre változott. A férfi egyre öregebbé, törékenyebbé vált, már nem volt az a harcos, mint régebben, a kora a félfarkaskra jellemző fiatal külsején is átsejlett. A kettejük közötti lassan kialakuló ellenszenvhez Roul egyre növekvő ambíciói és hatalomvágya is hozzájárult, már várta, hogy mikor veheti majd át az irányítást, amit apja nem díjazott. A halálára már nagyon megromlott kettejük kapcsolata, Roulban pedig mostanra már csak az vele való rossz érzések maradtak meg, a közöttük lévő egykori szeretetet, már nem tudja felidézni, elvégre akkor még tényleg csak egy kisgyerek volt. 
 
 Az anyjával való kapcsolata teljesen eltért az apjáétól. Kissé fiús nevét is az anyjától, Laurától kapta, és úgy gondolja, majdnem az összes jó - vagy akár csak kellemes - tulajdonságát a nőtől örökölte. Az anyja volt a falkájuk igazi vezetője, egy törékeny, de nagyon intelligens matriarcha, akinek még maga Falcen is alárendelte az akaratát. Sajnos nem szorult bele túl sok gyengédség, de azért még mindig többet foglalkozott a lányával, mint férja. Roul valósággal rajongott érte, és bár kezdetben az apja volt a példaképe, később egyre jobban az anyjára kezdett el felnézni. Laura a férjével ellentétben nagyon is értékelte lánya ambícióit, mindig is úgy gondolta, hogy majd ő fogja átvenni a helyét a vezetésben. Az ő halála az apjáénál sokkal jobban megviselte Roult.
TÖRTÉNET: Nagyhatalmú, tapasztalt félfarkasok egyetlen és késői gyermekeként született, a szülei már ekkor is idősek voltak. Saját falkájuk volt, amiben Roulnak is komoly szerep jutott, egészen fiatal korától kezdve jelentősebb feladatokat kellett ellátnia. Bár lánynak született, mégis majdhogynem fiúként nevelték, a harci és a tudás alapú oktatás tette ki fiatal évei nagy részét, távol a kortársaitól, néha-néha küzdelmekkel és küldetésekkel megfűszerezve. Így hamar elbizakodott, és végül majdnem a túlzott önbizalom lett a veszte is, mivel a szülei tizenöt éves korában meghaltak egy járványos betegségben, és mások vették át a helyüket, amit képtelen volt eltűrni. Harcba szállt a trónbitorlókkal, de ekkor még túl fiatal volt, és a tette miatt kiverték a falkából. Évtizedekkel később értette meg teljesen, mennyire ostoba volt: ha várt volna még pár évet, akkor sokkal erősebbé válhatott volna, és könnyedén válhatott volna belőle vezető (még ha véres úton is). A megaláztatás miatt soha többé nem akart visszatérni hátrahagyott szülőföldjére, ehelyett a vándoréletet választotta, évtizedekig bolyongott az erdőben és gyűjtötte a tapasztalatokat. Szépen lassan egyre ravaszabbá vált, és később sok falkába is becsatlakozott, hosszabb-rövidebb időkre. Már nem törekszik a hatalom megszerzésére, inkább az árnyékban intézi az ügyleteit, az aktuális falkatagok felé pedig egy hamisabb, kedvesebb arcát mutatja.
HOBBIK: Fegyverkészítés, olvasás (főleg régi ~ ősi könyveket és tekercseket), hasznos holmik készítése, főzés, utazás, harc, ezen belül is a kézitusa
KEDVENCEK: A gondos tervek, a jól megtervezett cselszövések, az emberek, a döntések, a hajnalok, és a nagyon friss (például kenyér), vagy nagyon idős dolgok (például a különböző fajta tiltott romok - persze, azért nem közelíti meg őket), a hazugságai
GYŰLÖLT DOLGOK: Az ostobaság, a forrófejűség, a piszok, a döntésképtelenség és minden ami kontrollálhatatlan (például a halál vagy az időjárás)
LEGSZEBB EMLÉK: A veresége utáni pillanatok, mielőtt száműzték volna. Emberré változva, véresen feküdt a földön, a többi falkatag pedig körbeállta, élükön az új vezérekkel. Mindenki ott volt, a barátai, a tanítói, azok az emberek, akikkel azelőtt szinte egy családot alkotott, és mindannyian egyszerre árulták el. Ezt azóta se volt képes teljesen feldolgozni, akkor vesztette el a hitét az emberi értékekben, és kezdett válni azzá, aki mostanra lett.
LEGROSSZABB EMLÉK: legrosszabb emlék
TITKOK: Nem sokkal a szülei halála előtt elvonult egy fiatal barátjával (mivel alig ismert vele egykorúakat, így az egyetlen ilyennell) gyakorolni az úszóleckéiket egy közeli folyóhoz. Előző nap rengeteg eső esett, de ők akkor még nem ismerték ki a vizek veszélyeit, így vígan ugrottak a folyóba az a fölé nyúló ágakról. Elszámították magukat: az a felszín alatt tele volt örvényekkel, amik Roul barátnőjét azonnal a mélybe rántották, ő pedig nem tehetett érte semmit, mert maga is az életéért küzdött. A puszta szerencséjén múlott, hogy sikerült kivergődnie a partra, de a társának nem volt ekkora szerencséje. Roul reszketve megszárította magát, és sokkos állapotba ment haza, bár előtte rengeteg ideig kiáltozott a lány után, hiába. Senkinek sem mert szólni, mert rettegett a büntetéstől és a felelősségvállalástól. A barátja testét napok múlva vetette ki a folyó, szörnyű állapotban. A halálát is a rejtélyes halálesetek közé sorolták, Roul állapotát pedig betudták a gyásznak. Ha nem is ez a legrosszabb emléke, de kétségkívül nagy trauma volt számára. Erről azóta sem beszélt senkinek.
MITŐL FÉL A LEGJOBBAN: Attól, hogy ő is rejtélyesen meghal, akárcsak sok más ismerőse. Nem is maga a halál ténye zavarja, hanem inkább az, hogy nem tud hatással lenni az időpontjára és egy csomó ügye maradna miatta befejezetlen.
LEGNAGYOBB VÁGYA: Hatalom, tudás és elismerés, jöjjön az bárki felől, lehetőleg minél többek részéről.
KÜLLEM: Egy fiatal nőnek tűnik, valamivel több, mint 170 centi magas, vékony, de izmos alkatú. Nincsenek túl telt idomai, és bár meglehetősen formás, de így sem túl nőies. Rövid, sötét haja van és szürke szemei. Amikor nem ölti fel a komoly arcát, inkább játékosan viselkedik, akkor húsznak sem lehetne nézni, a valódi korát pedig pláne nehéz lenne megsaccolni. Az egyszerű, kényelmes ruhákat kedveli és nem szereti a kizárólag esztétikai célú ékszereket, jobban szeret olyasmiket hordani, amiknek egyéb haszna is van a szépségükön kívül (övek, fegyvertokok, stb.). Összességében rendezett, tiszta kinézete van az idő nagy részében.
FARKASKÉNTI KÜLLEM: Marmagassága 167 centi környékén van, vékonyabb az átlagnál, azonban a végtagjai hosszúak és kecsesek. Bundája a szürke különböző árnyalataiban játszik, szeme szürkés-sárgás. Elsőre nem tűnik erős harcosnak, de tapasztalatai nyomán farkas formában jó vadász.
TULAJDONSÁGOK: A legtöbbször vidámnak és kedvesnek tűnik, az igazi, hideg és kegyetlen oldalát nem mutatja az átlagos helyzetekben. Így általában rendes, érdeklődő és figyelmes, olyasvalaki, aki könnyen beolvad vagy mások bizalmába férkőzik. Fiatalosan beszél és a valódi korába nem szokta beavatni az embereket, inkább hazudik róla, mert ez is előnyt képez számára. Tapasztalt és intelligens, az eszére támaszkodik a döntéseiben, emiatt azonban nehezen vallja be, hogy tévedett vagy másnak van igaza, mert az olyan számára, mintha önmagát kérdőjelezné meg. Az érdeklődést a többiek felé nem kell színlelnie, kizárólag csak a törődést, mivel maguk az emberek nagyon érdeklik, az ügyeikből pedig maga is szeret okulni. Ha valaki lefejtené az álarcát, az igazi természete és a benne lakozó kegyetlenség megrémítené. A traumái és kudarcai miatt senkiben sem képes megbízni és senki sem érdekli. Bűntudat nélkül öl és kegyetlenkedik, ha abban előnyét látja, nem érdekli, kit kell bántania, ha az az útjában áll, legyen az egy gyerek vagy bárki más, akkor megteszi. Nincsenek erkölcsi törvényei, lop, hazudik és csal, általában mások háta mögött. Ennek ellenére vannak jó tulajdonságai is, elvégre nem gyűlöli a többi alakváltót, csupán mindig a saját érdekeit tartja először szem előtt. Ha a bizalomra nem is, de a kötődésre képes, eddig leélt élete alatt az egész erdő szerte szerzett barátokat és szövetségeseket. Ha valaki segít neki, azt meghálálja, gyakran bőkezű és szeret ajándékot adni másoknak, tud örülni a többiek örömének. Szeret élni és tervezni, így nincsen minden veszve számára, az élete delén túl talán még képes lesz megváltozni.
AVATAR: Kira Rausch

 

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.